27.09.2023
A rendezvény a Dabas Város Önkormányzata, az Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség, valamint a Petőfi Baráti Társulás által megvalósított és 2022. szeptember 30-án sikeresen lezárult „Múzeum-templom / Múzeum-kostol“ pályázat, amely az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap fenntartási időszakában valósult meg (a projekt kódja: SKHU/WETA/1901/1.1/103).
A forradalom és szabadságharc emlékezete
Királyfiakarcsa – Hagyományokhoz híven idén is méltó figyelmet kapott történelmünk egyik fontos eseményének - március 15. - megtartása. A Petőfi Baráti Társulás szevezésében március 19-én került sor az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának, a hazaszeretet ünnepének megemlékezése.
Az ünneplés az egyházkarcsai Szent Bertalan római katolikus templomban szentmisével vette kezdetét, melyet Balogh Károly plébános mutatott be. „Örömvasárnap van ma, és az öröm mellett ott van a másik szavunk, a szabadság! Az öröm a lélek szabadságának kifejezője. Istennek az a szabadsága, hogy belelát az ember szívébe... Kövessünk egy magasztosabb hangot, Isten hangját“ – hangzott el az atya üdvözlő beszédében. A szentmisét a hívek mellett Dabas város képviselete is megtisztelte. Juhászné Bábel Márta tanár (Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek húga) énekével, orgonán, míg Kuli Imre Dabas város képviselője trombitán kísérte az ünnepi misét. A résztvevők lelke az Isten házában ünneplőbe öltözött.
A szertartást kora délután kultúrműsor követte. Teltházas volt a helyi kultúrház nagyterme. A felvezető köszöntések, üdvözlések után a több mint húsz éves múlttal rendelkező Kis-Duna Menti Rockszínház társulata lépett a színpadra. A gútai társulat Petőfi születésének 200. évfordulóját, a forradalom és a szabadságharc történetét gyönyörű csokorba kötve énekkel, verssel, tánccal nyújtotta át a közönségnek. Az előadásukkal a közönségnek nagy élményt szereztek és a művészi formába öntött közvetítésüket a lelkes hazafiság, a szilárd magyarságtudat és az igazságérzet tükrözte.
A kultúrműsor szónoka Budapestről Sirató Ildikó egyetemi tanár volt. Az ünnepi beszédében 1848-at mérföldkőnek, nagy fordulatnak jellemezte. Lebilincselő előadásában Petőfi életét, március 15-e eseményeinek történését, fontos állomásait elevenítette fel. Kitért az 1848-as forradalom egyik legfontosabb dokumentumának, az akkor megfogalmazott 12 pontnak kiemelt jelentőségére. Petőfi, a forradalom és a szabadságharc történése mellett megemlékezett a 200 éve született Madách Imréről is.
Sirató Ildikó egyetemi tanár ünnepi beszédének záró részében Petőfi demokráciafogalmára hivatkozott, amit a nagy költő a szabadszállási kis-kunokhoz szóló választási kiáltványában fogalmazott meg 1848. júniusában:
„[…] Fölemeltétek fejeteket s fölteszem rólatok, hogy soha többé meg nem hajoltok semmiféle ember előtt a kerek világon. Az Isten az állatnak teremtett négy lábat, az embernek csak kettőt, azért, hogy egyenesen járjon és embertársainak egyenest a szeme közé nézzen, – mert az ég alatt minden ember egyenlő, egynek sem szabad másokra lenézni, egynek sem szabad másokra fölnézni. Nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat.”
A kultúrházban tartott ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget.
A községháza mellett álló Petőfi emléktáblánál népes közönség hajtott fejet a forradalom emlékére. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: Dabas városa, Kiskunfélegyháza városa, Egyházkarcsa Önkormányzata, Királyfiakarcsa Önkormányzata, Egyházkarcsai Alapiskola, Királyfiakarcsai Manó Klub, Királyfiakarcsai Óvoda, Királyfiakarcsai Nyugdíjas Szervezet, Szövetség Királyfiakarcsai Helyi Szervezete és a Petőfi Baráti Társulás. A koszorúzás méltó záróakkordja volt a Kossuth katonadalok közös éneklése, melyet Kuli Imre dabasi képviselő trombitán kísért.
A királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás Erdős Péter vezetésével, közös akarattal és összefogással fáklyaként mutat utat a magyarságunk megmaradására.
Cikk szerője: SZERENCSÉS Magdolna
A rendezvény a Dabas Város Önkormányzata, az Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség, valamint a Petőfi Baráti Társulás által megvalósított és 2022. szeptember 30-án sikeresen lezárult „Múzeum-templom / Múzeum-kostol“ pályázat, amely az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap fenntartási időszakában valósult meg (a projekt kódja: SKHU/WETA/1901/1.1/103).
SKHU/WETA/1901/1.1/103 |
Kulturális örökség megőrzése - Szlovák Alkotóház és Babamúzeum, valamint templom rekonstrukció / Zachovanie kultúrneho dedičstva - Slovenský tvorivý dom a Múzeum bábik i rekonštrukcia kostola |